Az InnoConceptnél immáron 2 éve azon dolgozunk, hogy vásárlóinknak élménnyé tegyük a lakás berendezésének kreatív folyamatát. Mindeközben elég keveset beszélünk erről a koncepcióról, és a céljainkról – illetve arról, hogy miért szeretjük ezt annyira. Akik ismernek minket, vásároltak már nálunk, vagy hosszabb ideje dolgozunk együtt projekteken, azok persze tudják, hogy milyen szemlélettel dolgozik az InnoConcept csapata. Az Octogon Deco velünk készített interjúja újra felidéztette velünk a cég megalakulásánál született gondolatokat és célokat. Erről szeretnénk most egy kicsit beszélni azoknak is, akik még nem jártak nálunk.

 

 

A kezdetek

Az InnoConcept – mint a neve is mutatja – concept-store-ként jött létre. Ez nagyon fontos volt számunkra olyan időszakban, amikor bútorokból túltermelés van. Szerintünk tehát nem attól lesz otthonos egy lakás, hogy telerakjuk mindenféle csecse-becsével, hanem attól, hogy a harmóniára törekszünk. A harmónia nálunk a természetességgel kezdődik. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden fából és kőből van, hanem azt, hogy a feldolgozás, a gyártási technológia is környezetbarát. Ugyancsak fontos a design. Formatervezett termékeket forgalmazunk, amelyeket egyfajta előválogatás után kínálunk ügyfeleinknek. Arra törekszünk, hogy az otthonosság érzetét már a szolgáltatásainkkal is megteremtsük és ezt érezzék a velünk kapcsolatban állók is. A beszállítóinkkal is jó kapcsolatban, folyamatos interakcióban vagyunk. Ez utóbbit az is lehetővé teszi, hogy nem távol-keleti, hanem európai gyártókkal dolgozunk. Ugyancsak fontosnak tartjuk a kiegészítőket, például az otthonosság érzetét erősítő kerámiákat – amiket egytől-egyig az InnoConcept egyik alapítója Péli Noémi tervez és készít.

 

„Zöld” gondolat

Az egykori Budapesti Harisnyagyár indusztriális hangulatú falai között megnyíló bemutatóterem inspiráló környezet és színfolt a magyarországi lakberendezési piacon. A kiváló alapanyagokból készült, a legújabb trendeket a klasszikus értékekkel párosító bútorok és kiegészítők olyan multifunkcionális showroomban várják az érdeklődőket, ahol az otthonosság érzését a bútorok és kiegészítők mellett finom kávé és házi sütemény is garantálja. A fogyasztók egyre tudatosabban vásárolnak és a „zöld” gondolat is egyre nagyobb teret nyer – vagyis, ha nem is forradalmi, de jelentős változásoknak lehetünk szemtanúi a bútorpiacon. A trendek szerint a jövő nem a gyorsan elhasználódó, „eldobható” tömegcikkeké. A kiváló alapanyagból, magas szintű, környezetbarát technológiai eljárással készített, ezért hosszú ideig használható darabokat keressük. Az InnoConcept azoknak jelent választási lehetőséget, akik a minimalizmus jegyében a mennyiség helyett a minőséget keresik.

 

 

Termékkínálat

A skandináv formatervezés új hullámát reprezentáló dán Bolia, valamint a letisztultságot a prémium minőséggel ötvöző német Hülsta adja az InnoConcept különleges termékkínálatának gerincét. A skandinávok tudják, hogy kell otthonosságot teremteni, miközben a fókuszban mégsem az önmagáért való külcsíny áll, hanem a funkcionalitás. Mindehhez pedig jellegzetes, letisztult design társul. Olyan szortiment összeválogatására törekedtünk, amely nem aktuális divattrendet képvisel, hanem időtlen stílust. Igaz ez a német termékeinkre is, miközben a németek még jobban ügyelnek a minőségre.

A Bolia és Hülsta mellett több, mint 10 további gyártó termékei is megtalálhatóak üzletünkban, köztük a Furninova, a Theca, a Normann Copenhagen, a Frandsen, a Connubia és a Linie Design. Ezzel a széles választékkal tudjuk biztosítani termékkínálatunk sokszínűségét.

Elsősorban nappaliba, étkezőbe és hálóba kínálunk bútorokat. A kanapék, fotelek, ágyak, székek, asztalok széles választékából nemcsak a skandináv és minimalista stílus hívei találhatják meg a kedvükre való darabokat, hanem azok is, akik egy-egy mutatós designbútorral kívánják még izgalmasabbá tenni az otthonukat. A termékpalettát szőnyegek, valamint a világításhoz kapcsolódó termékek egészítik ki.

 

Közösségi élmény

A honlapon több helyen is hangsúlyozzuk, hogy a bemutatótermet egy közösségi térnek is szánjuk. Mit is jelent ez pontosan? Az üzlet mérete és berendezése tökéletesen alkalmassá teszi rendezvények és workshopok megtartására, illetve a finom kávé és sütemény mellet a megbeszélések is sokkal kellemesebbek lesznek. A nagy belmagasságú showroom sajátos loft hangulata is ráerősít erre a funkcióra, egy igazi interaktív lakberendezési műhely.

 

A jövőről

Abban biztosak vagyunk, hogy ezt az irányt szeretnénk folytatni a jövőben is. Termékkínálatunkat igyekszünk bővíteni, új gyártókat bemutatni, hogy minél szélesebb körben tudjuk kiszolgálni ügyfeleink igényeit. A bemutatóteremben rendszeresen cseréljük a kiállított darabokat, ezért időről-időre érdemes benézni hozzánk, mert mindig találni néhány új darabot. A weboldalunkon pedig az AKCIÓ fül alatt megtalálhatóak a bemutatóteremben kiállított bútorok jelentős része.

Már most vannak terveink a jövő évre! 2020-ban is lesznek szakmai reggelik, design rendezvények, kiállítások – boncolgatjuk a múlt és a jelen trendjeit, beszélgetünk a jövőről.

 

Ha úgy érzi, hogy szívesen megismerne minket, vagy inspirálódna a skandináv design időtlen darabjai között, látogasson el óbudai bemutatótermünkbe. Várjuk sok szeretettel!